Dragør - Az első strandolás

Hej!

Az előző bejegyzés végén említett szombati tervünk az volt, hogy 4 hónap tengerparti városban élés után végre meglátogatjuk a tengert. A strand viszont egy kikötővárosban nem annyira egyértelmű, ezért egy közeli halászfalut, Dragør-t választottuk uticélnak.

Az út előtt - lévén hogy a biciklim, Árpád, végnapjait éli - Ines-től kértem kölcsön a drótszamarát, mert ő tanulmányaiba mélyedt azon a napon. Hála neki, - eltekintve Dia bringájának, Mary-nek néhány láncledobásától - problémamentes volt az utunk. Utitársunk az osztrák Anna volt, aki roppant céltudatosan vezetett bennünket uticélunk felé, noha egyikőnknek sem volt kéznél olyan térképe, amin rajta lett volna Dragør. (Éljen a Google Maps és a memória!)

Útközben megálltunk a helyi templomnál, ami kicsit díszesebb volt, mint az errefelé szokásos protestáns templomok, és jelezvén, hogy halászfaluban járunk, egy hatalmas fa hajó is csüngött a mennyezetről. A templom melletti temetőt is szemügyrevettük, na nem azért, mert a sírkertek nézegetése a perverziónk, hanem mert Dániában egész más egy temető, mint otthon. Itt a - nemcsak a dragøri, de mindegyik - temetőre valóban jobban illik a sírkert kifejezés. Csupa örökzöld, virágok, fák. Az egész sokkal inkább az életre emlékeztet a halál helyett. A sírkövek is sajátosak, egyetlen egy kereszt formájú sem volt - ami azért otthon elég jellemző -, és noha voltak amin láthattunk keresztet, de a többségen semmi ilyesmi nem volt látható. Voltak görög oszlop alkú, piramis formájú, vagy a legjellemzőbb, sima felületű óriási tengeri kavics szerű sírkövek. Sok sírkövön a nevek és dátumok mellett kereszt helyett egy vasmacska volt. Pár hete Elina mesélte, hogy elment kocogni a temetőbe, mi pedig döbbenettel vegyes undorral kérdeztünk rá, hogy ez most komoly-e? Látva, hogy milyen itt egy temető, egyáltalán nem meglepő, hogy pusztán szórakozásból is kijárnak az emberek. No ennyit a temetőkről, kanyarodjunk vissza a témához.

Dragør (ejtsd: Dráuör, a végét az á betű után mintha öklendeznél) 13. századi halászfaluként kezdte pályafutását, és a Hanza-szövetségnek, valamint az Öresund szorosnak hála hamar az egyik legjelentősebb halászati- és hal feldolgozóipari központtá nőtte ki magát. A városban 60 olyan tengerész élt, akik némi pénzért cserébe keresztülvezették az érkező hajókat a szoroson, megmutatva a legbiztonságosabb útvonalat. Ez GPS és radar hiányában elég sok pénzt megért.. A település életében a 16. században történt fordulat, amikor II. Christian király 24 holland családot telepített a város mellé. Hollandia ekkoriban sokkal fejletteb volt mezőgazdaságilag, és a családok adómentesség fejében élelmiszerekkel láttál el a királyi udvart (pl a Dániában addig ismeretlen répával). Mondanom sem kell, hogy a más nyelven beszélő, és a súlyos adóterhektől megkímélt jövevények mennyire voltak népszerűek a helyi halászok közt.. Dragør lakossága napjainkban 8-10.000 fő, és sokan mégmindig beszélnek hollandul - anyanyelvi szinten.

Ahogy megtapasztalhattuk, a város komoly arculat megőrzési programot tart fenn, aminek keretében a több száz éves épületeket eredeti formájukban igyekeznek megőrizni. Szinte minden ház sárga színű (a felújítások kezdetén nagy tételben olcsóbb volt a festék), és tipikus dán mintát követnek az elmaradhatatlan zászlórúdon lengő nemzeti lobogóval. Mellékes, de itt Dániában szinte minden családi ház előtt van egy zászlórúd és nemzeti lobogó, és ettől senki sem gondolja a másikat nacionalistának... Lenne mit tanulni. Az egész falu egyébként olyan, mint egy skanzen, ennek azonban meg is van az ára. A helyi ingatlanközvetítő ablakából láthattuk, hogy egy helyi kisházért simán elkérnek annyit, mint egy ugyanakkora, koppenhága központjában lévő lakásért. Az idill drága.

Ha már ott voltunk, meglátogattuk a dragøri hajós múzeumot, ami nagyrészt kézzel épített hajómaketteket mutatott be, és némi hajózással kapcsolatos történeti áttekintést. Az idős (kb 70+ éves) néni, aki a pénztárnál ült, nagyon megörülhetett nekünk, mert 10 perces rögtönzött előadást tartott (tökéletes angolsággal) a helyi érdekességekről és történelemről. A múzeum után (képek a szokásos helyen) megittunk 1-1 capuccinot/forrócsokit/kávét, és a szikrázó napsütésben (28°C WOW!!) kisétáltunk a tengerpartra. A látvány már önmagában sem semmi..

Mivel Dragør Amager szigetének déli csücskén, Koppenhágától 12 Km-re fekszik, odafelé átbringáztunk a reptér kifutópályája alatt, és a partról az Öresund hidat immár délről láthattuk. Lenyűgöző. Nem mellékes, hogy gigantikus hajók grasszálnak a partoktól nem messze, akkorák, amik keresztben el sem férnének a Dunán (a 10 méteres merülésükről már nem is beszélve). A tenger valami kegyetlenül hideg volt, csak bokáig merészkedtem be, és 2 percnél tovább azt sem bírtam. Asszem' nem lépek be a rozmár klubba. Egy ideig kacérkodtunk a frissen fogott és füstölt angolna megkóstolásával, de aztán elszakítottuk magunkat a híd és a tenger látványától, és hazakerekeztünk, mert estére még hivatalosak voltunk egy buliba.

Hogy ne kelljen újabb posztot szentelni, röviden a lényeg: a buli neve "Let's get hammered" volt, ami szabad magyar fordításban "Csapjuk szét magunkat", egy magyar srác szervezte és facebookon lehetett feljelentkezni rá. Ennek értelmében vittem pár decit az otthonról hozott házi körtepálinkából (köszi apu ;]), hogy építsem az országimázst. A siker nem is maradt el, szem nem maradt szárazon, mindenki jól elázott a buli végére (pedig nem is esett az eső :P). Elég sok érdekes beszélgetést folytattunk, pl mókás volt mikor egy román lány arról panaszkodott, hogy néhány magyar eladó nem szolgálja ki őt a saját országában (Erdély), majd ezután megkérdezte, hogy honnan vagyok? :D Erre mondaná a művelt angol, hogy epic fail. Emellett beszélgettem egy törökországi kurddal az örmény népírtásról is.. na az még elég multikulti érzés volt. Voltak még lettországi oroszok és sok-sok más nemzetiségű ember is, szóval színes volt a felhozatal. Hazafelé aztán a hajnali S-trainnel mentünk, ami sajnos csak a központi pályaudvarig ment. A koppenhágai tömegközlekedés nagyon modern, szép és rendezett, de az utastájékoztatás kb valahol a béka hátsója alatt két szinttel helyezkedik el. Ezt észben tartva a felszíni buszmegállóban kezdtük böngészni az éjszakai busz térképet, amikor egy jelöletlen, tipikus turistabusz küllemű busz megállt, és közölte a sofőr, hogy ez az S-bus, és az S-train vonalán jár, tessék befáradni, a jegyek nem érdeklik (pedig volt). Összesen kb 1,5 óra vonatozás és buszozás után (amit én részben átaludtam :D) hazaértünk. A küldetést teljesítettük!