2010. április 11., vasárnap

Visszaállt az élet a normális kerékvágásba

Hej!

Kedden elkezdődött az egyetem és ezzel együtt az egyetlen szociológia intézethez tartozó tárgyam is kezdetét vette. A 'Gender: munka és szervezet' nevű tárgy 5 kedd délutánomat fogja kitölteni, és az eheti 3 órás kurzus nem kecsegtetett semmi jóval. A tanárnő olyan zárt szájjal beszél, hogy esély sincs arra, hogy megértsem, hogy miket mond, a kivetített diákat kb 15 másodperc után továbbhajtja és minden témába csak épp-épp belefog, majd következik is valami más... végül ami a legkevésbé sem tetszik az egy kicsit talán szakmai, vagyis hogy a gender fogalmának szinonímájaként használja a feminizmust. De erről ennyit, márcsak 4 alkalom van vissza, és csak egy 7 oldalas beadandót kell írnom, hogy a végén kapjak jegyet.

Szerdán este kipróbáltuk a Nørrebroban található Folkekøkkent, ami egy borzasztó igénytelen kultúrház egyik emeletén található, és szerdánként a Christianiaihoz hasonló vacsorát tartanak. Illetve csak annyiban hasonló, hogy az itteni árakhoz képest olcsó és tényleg sokmindenki jár oda, de amúgy nem említhető egy lapon a kettő. Az étel a környezethez hasonlóan igénytelen volt, úgyhogy nem is maradtunk sokáig.
Előrelátóak voltunk és vittünk magunkkal a hattyúknak félretett kenyérből, úgyhogy lementünk a tavakhoz sirályt etetni. Nagyon viccesek, ahogy lebegnek az ember feje felett a kennyérdarabra várva. Úgyhogy eltöltöttünk egy félórát a parton, közben pedig láttuk, ahogy egy kisebb méretű kutyát majdnem felfalt egy hattyú... :D
Már jó előre betervezett program volt, hogy szerda este a Culture Box nevű szórakozóhelyre megyünk, ahol diákbulit szerveztek. Még sétáltunk egyet a Rosenborg kastély kertjében, megnéztük a már kinyílt virágszőnyeget, aztán elindultunk a buliba. Mikor odaértünk kiderült, hogy filmet forgatnak igazi dán sztárok közreműködésével, ezért a bár csak később nyitott. Végül mikor már be lehetett menni mi voltunk az elsők, de legalább volt asztalunk - összesen 4 van az egész helyen - és rövid időn belül italhoz is jutottunk. Összeségében remek este volt amit két finn ismerősünkkel és egy erdélyi magyar lánnyal töltöttünk, táncoltunk és iszogattunk. Mivel nekem másnap reggel órára kellett mennem, már fél 3 körül hazaértünk.

Csütörtökön miután hazaértem angolról nekiláttam Alex szülinapi tortájának, ami nagyon nagyon finomra sikerült! (Köszi mégegyszer a receptet Fruzsi:) Az érdekessége csak annyi volt, hogy a két fő összetevője a dió és marcipán, amiket Alex nagyon nem szeret, mégis ebben a kompozícióban nagyon ízlett neki egy korábbi alakalommal :) Sajnáltam, hogy a születésnapja csütörtökre esett, mert nem csak reggel, hanem este is van órám, így este együtt indultunk le Amager felé. Alex elment a többiekkel Christianiába a szokásos vacsorára, én pedig dánra. Miután vége lett az órámnak csatlakoztam a társasághoz és beültünk egy ottani kocsmába, ahol ingyenes koncert volt. Hát mit ne mondjak, érdekes egy hely, a koncert legvégén egy mezitlábas beszívott távolkeleti üvöltözött és gitáron kísérte magát, majd körbejárt egy kis tálkával, hogy értékeljük a teljesítményét - pedig neki kellett volna visszaadni az időnket, borzasztó volt :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése