2010. április 9., péntek

Tavaszi szünet

Hej!

A legutóbbi bejegyzésünk óta jó sok idő telt el, és közben eltelt a több, mint egy hetes tavaszi szünet is, aminek nagyon hamar vége lett.

A szünet első felében aktív tanulásba kezdtem, mert elég nagy volt a lemaradásom angolból, és ennek pótlására remek alkalom volt a 11 napos szabadság. Ugyan sajnos nem sikerült mindent behozni, de jelentősen csökkent a lemaradásom.
Az első 4 napot szinte kizárólag tanulással töltöttem, egyedül szombat este iktattunk be egy kis szórakozást. A tervek szerint egy, a szociológia intézetben rendezett bulira indultuk a szokásos társasággal, de valahogy nem találtuk meg, pedig érdekesnek ígérkezett, a kiírás szerint 'rénszarvas' parti lett volna, és ahol mindenki valamilyen sárga színű ruhát kellett volna viseljen (hogy vajon mi lehet az összefüggés a rénszarvas és a sárga szín között...?) Valami hiba csúszhatott a dologba, mert az egyetem, ami helyszínül szolgált volna, teljesen üres és sötét volt. Ehelyett kerestünk egy kocsmát, és beszélgettünk. Körülbelül másfél órán át bicikliztünk a belvárosban, mire találtunk egy helyet, ahol le tudtunk ülni egy asztalhoz mindannyian. Sajnos ez a hely a már korábban említett Moose bar volt, ami roppant igénytelen és füstös. Sebaj, jót beszélgettünk ennek ellenére is pár sör társaságában.

A tavasziszünet egyik legfontosabb eseménye pedig a négy napnyi tanulás után következett, igaz nem itt nálunk Koppenhágában, hanem otthon, Veszprémben: új taggal bővült a családunk, kedden (03.30) megszületett Alíz, így már egy unokahugival is büszkélkedhetek a két unokaöcsi után :)

Ezután az időnk nagyrészét pihenéssel töltöttük, már csak egy keveset tanultam. Csütörtökön Alex elvitt Christiániába arra a bizonyos vacsorára.
Mint ahogy nagyjából minden, Christiania is nagyon közel van hozzánk, 20 perc biciklivel. Csütörtökön ez a húsz perces út elég volt ahhoz, hogy bőrig ázzunk, ráadásul pillanatok alatt lehűlt az idő is, olyannyira, hogy végül jégeső esett ránk, alig láttunk valamit tőle az úton. Ettől függetlenül a vacsora nekem is nagyon tetszett! Az étel finom volt, a legjobb pedig a gyümölcs saláta és a friss kenyér volt. Mivel a szokásoshoz képest kevesen voltak, rengeteg kenyeret osztottak szét. Mi két bagettel, egy rozskenyérrel és két tökmagos kenyérrel tértünk haza, és mindenkinek ilyen mennyiségben jutott...

Egész héten gyönyörű idő volt (kivéve csütörtök este), ezért pénteken délután el akartunk biciklizni egy elég nagyméretű parkba, ami az állatkert mellett van, mindegyikőnkhöz elég közel. Sajnos indulás előtt szakadni kezdett az eső... megint.

Szombaton a napom közel kétharmadát töltöttem a konyhában... reggel húsvéti sonkát főztem, sütit sütöttem, tojást festettem, ebédet főztem, este pedig mártogatósokat készítettem, mert Ines, egy osztrrák barátunk jött át beszélgetni. Eredetileg még csütörtökön a vacsora után megbeszéltük pár cseh ismerőssel, hogy mivel úgyis üres a lakásunk - mert Anna Németországba utazott az ünnepekre - és úgyis rengeteg kenyerünk van, ezért átjönnek és kenyeret eszünk mártogatósokkal és borozunk egyet. Végül az összes cseh lány lemondta, és csak hármasban telt az este.

A csütörtök esti vacsorán kívül két fix programunk volt a szünetre, ráadásul mindegyik vasárnapra. Úgy terveztük, hogy reggel elbiciklizünk Charlottenlundba a követséghez, hogy leadjuk a szavazatainkat, majd visszavonatozunk a központba, ahol találkozunk cseh és osztrák ismerőseinkkel és elmegyünk kirándulni. A programot azért vasárnapra terveztük, mert minden hónap első vasárnapján ingyenesen lehet használni az elővárosi vonatokat, ezért a 4. zónán kívül eső Frederiksborg és Fredensborg kastélyokhoz mentünk volna el.
Reggel el is indultunk ahogy terveztük, de a google maps félrevezetett minket, és annak ellenére, hogy tudtuk a követség címét, nem találtuk meg - mert a térkép szerint a valóságoshoz képest félúton van. Miközben bicikliztünk megint szakadni kezdett az eső és félő volt, hogy nem érünk oda a találkozóra, ezért visszafordultunk, és megbeszéltük, hogy este visszamegyünk. Aztán ahogy egyre vizesebbek lettünk úgy döntöttünk, hogy ezt a túrát kihagyjuk, semmi értelme szakadó esőben, csurom vizesen kastélykertben sétálgatni - ugyanis a két vár közül az egyik nyitva sincs még.
Így hazajöttünk, megnéztük mégegyszer a címet és a térképet és visszamentük vonattal a követségre (attól, hogy nem olyan messzire mentünk, még megérte ingyen vonatozni:P), leadtuk a szavazatainkat és bementünk a belvárosba, ahol Inessel és Aline-vel megnéztük a Rosenborg kastélyban található királyi ékszerek kiállítását. Vagy két órát töltöttünk el ott, mert nemcsak az ékszereket, hanem a kastélyban található egész kiállítást meg lehet nézni a jeggyel. A kiállítást az 1500-1800-as években uralkodók tárgyaiból rendezték be, igazán nagyszabású.
Nekem a legjobban a festményeik tetszettek, bár az uralkodócsaládok tagjai szegények többnyire nagyon csúnyák voltak :P
Természetesen a királyi ékszerek voltak a leglátványosabbak, hihetelenül szépek és értékesek, akkora drágakövek vannak a koronákon, mint egy háromnegyed teamácses, és nem egy, hanem vagy 6-7, a kisebbekről nem is beszélve. Összségében megérte megnézni!

Hétfőn elérkezett a szünet utolsó napja, és ahogy ez lenni szokott a locsolkodás ideje is. A reggelt egy pohár vízzel a nyakamban kezdtem, aminek annyira nem örültem, mert az ágyban ért e kedvesség :D Később azért Alex meglocsolt parfümmel is amit egy saját versikével kísért, cserében pedig kapott piros tojást, hogy nehogy szó érje a ház elejét... :)

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ismét beszámoltatok a napjaitokról, illetve, hogy rólunk is ejtettél pár szót :) Puszi Fruzsi

    VálaszTörlés