Táp-Táp-Táp!

Hej!

Csütörtökön arról kaptunk infót, hogy Christianiaban van egy jó lehetőség, és olcsón lehet vacsorázni, szóval míg Dia dán órán múlatta az idejét, megnéztem magamnak ezt a helyet.

Christiania bejáratánál az egyébként múzeumként működő épület egyik termében asztalokat, székeket helyeztek el, ahol gyorsan elfoglaltuk a helyünket. A konyhai részen csupa rasztahajú fiú és lány látott neki az előkészületnek, majd 20-25 perc elteltével egy nagyon durván beszívott arc a tőle elvárható tagolt, lassú tempóban elmondta, hogy reméli ízleni fog az étel, és ha legközelebb jövünk hozzuk el a felesleges evőeszközeinket és tányérokat, mert abból hiány van.

A vacsoráért kerek 20 koronát (750Ft)-ot kellett fizetni, és ezért a következő járt: vegetáriánus tál főtt rizzsel, pestós-sajtos feltéttel és egy hatalmas adag mindenféle friss zöldségből osszeválogatott salátával, ínycsiklandó dresszinggel. Mellé isteni cipó kenyeret kaptunk korlátlan mennyiségben (mióta kijöttünk, most először ettem normális kenyeret). A főfogás után újabb 20 perccel gyümölcssalátából lehetett szedni, amiben szőlő, vérnarancs, banán, avokádó és egyéb finomságok voltak. A vacsora végeztével a megmaradt kenyeret elosztogatták (hoztam is Diának, egyen végre normális kenyeret ő is). Összegezve, mennyei finom volt az egész vacsora, és 20 koronáért röhejesen olcsó. A tányérokat mindenkinek magának kellett elmosogatni :) Ez az első pozitív élményem Christianiaval kapcsolatban, úgyfest vannak derűs oldalai is a közösségi (nem profitra törekvő) szemléletnek. Jövőhéten biztosan újra ott leszünk.

Pénteken körbejártuk a boltokat, valamint elintéztük Diának a CPR számot, ami a helyi azonosító szám. Egyébként ez a szám a születési dátumból és egy négyjegyű számból tevődik össze, és itt ez a személyiszám, az adószám és minden egyéb. Nincs hatezer féle azonosító mint otthon.. A kiváltáskor a hölgy megkérdezte, hogy női vagy férfi orvost szeretne, mert lakhely szerint mindenkit be kell osztania egy orvoshoz, és a kérdéses doki rendszerében azonnal meg is jelenik az illető. A dokiról adott egy külön papírt (hol van, ki ő, mikor rendel), továbbá a CPR számot egyelőre hivatalos nyomtatványon adta át (a kártya két hét mulva érkezik), innentől lehet bankszámlát nyitni, fittnessbe és könyvtárba járni.. CPR a minden.

Hazaérkezésünk után fenséges lasagnet ettünk, ebéd után pedig az előző napi kenyér ízén felbuzdulva Dia is sütött egy óriási cipót, és az is igen finom lett :) Arról már nem is beszélve, hogy még a csomagolt kenyérnél is olcsóbb.. Aki eddig sajnált minket az éhezés miatt, nyugodtan hagyja abba!

Más: A christianiai vacsorára menet a zebra előtt állva egy teherautó ment el előttem, rajta vagy 10 hatalmas fényképezőgéppel és kamerával: A vontatmányon pedig nem más csücsült, mint maga a Kis Hableány, sziklástól. Csütörtökön kamionra rakták, és a városon keresztül a reptérre szállították. Dánia jelképe mostantól 1 éven át Kínában lesz látható. Zsoltéknak nagy mákjuk volt, hogy még látták :)

A cím egyébként a Némó nyomában című animációs filmből való, és itt is - nem túl meglepő módon - rengeteg a sirály :)

Svédországi vendégek

Hej Hej!

Mint páran tudjátok, kedvenc cimborám Zsolt és párja Viki látogatott hozzánk a hétvégén, az alábbiakban közös élményeinkről számolok be. Egyúttal ez egy metszéspontja a http://diaesalex.blogspot.com és a http://zsolot.blog.hu blogoknak :)

Vendégeink érkezését Dia kicsit, én nagyon másnaposan vártam, és ha korábban jönnek, valószínűleg telefonon navigáljuk őket magunkhoz :D Mivel azonban délutánra már kipihentük magunkat, kimentünk eléjük a megbeszélt Østerport stationra. Vagyis, szerintünk megbeszéltük. Valójában ők a főpályaudvaron szálltak le, és vártak ránk, de egy rövid metrózással áthidaltuk ezt az akadályt, és megláttuk a magyar zászlót lengető honfitársakat.

Itthon éhes magyar módjára mi mást is készíthettünk volna, mint a jól megszokott paprikáskrumplit. Nem lehet megunni. (De.) Némi sörözés és UNO-zás után megcéloztuk az aznap estére meghirdetett Erasmus-partyt. Cirka 1 óra séta után ott voltunk, ahol a térkép szerint lennünk kellett, a zenét is hallottuk, de valami mégsem stimmelt. Nem volt se bejárat, se emberek.. Aztán egy másik lézengő csapattal kooperálva megtaláltuk a hátsó utcából megközelíthető, alaposan elrejtett helyet. Egy aprócska raktárépületben volt a buli, és mi pont jókor érkeztünk: 10 és 11 óra között ingyenes belépés, ingyenes ruhatár ÉÉÉÉS ingyenes sör fogyasztás. Gyorsan még 11 előtt be is zsákoltunk annyi sört, amennyi csak elfért a kezünkben és nekiláttunk az elpusztításuknak. A zene meglepően jó volt, táncoltunk is. Ide kapcsolódik, hogy mikor egy óvatlan pillanatban két táncoló fiúra tévedt a tekintetünk, a következő másodpercben egy orbitális nyelves csókot váltottak. Félek, hogy ez a kép egy életre a retinámba égett :\ Pfejj. Mivel egyre nagyobb lett a tömeg és fáradtak is voltunk, fél1 fele leléceltünk és éjszakai busszal hazajöttünk.

Mind a négy napra ugyanolyan esős időt jósoltak, mint ami szombaton volt, de szerencsére ebből nem lett semmi. Vasárnaptól fogva csodaszép verőfényes napsütésünk volt, ami tökéletes alkalmat teremtett Koppenhága gyalogos bejárásához. Igyekeztünk minden fontosabb látnivalót megmutatni, a Kis Hableánytól Nyhavn-on át a királynő palotájáig. Az őrségváltást mi magunk is először láttuk! A sétálóutcák bejárása után hazajöttünk és isteni pizzát ettünk. Ismét előkerült az UNO, de végül a fáradtság győzött (nem mostanában sétáltunk ennyit.. bicikli nélkül azért nem olyan kicsi ez a város) és eltettük magunkat másnapra.

Hétfőn közkívánatra PØLSER-t (Pőze), azaz virslit reggeliztünk. Vikinek ez a kedvenc dán szava :D Ebédre a Dia által már tökélyre fejlesztett francia lepényt ettük, ezután a főszakács tanulmányaiba merült, mi pedig hármasban indultunk városnézésre. Tüzetesebben megnéztük a Szociológia intézetet, és én is most először láttam belülről a nagy előadót. A botanikus kert sajnos ugyanúgy bezárt 4 órakor, mint a Rosenborg kastély, ennek ellenére a királyi kertet meg tudtuk nézni. Viki legnagyobb örömére volt lehetősége megetetni a helyi kacsákat és hattyúkat. A két hattyú annyira lelkes volt, hogy üldözőbe vették őt, de hősiesen állta a rohamokat!:) 5 óra fele megcéloztuk Nørreport stationt, ahol Viki és Zsolt megvette a másnapi vonatjegyét, közben pedig beszélgettünk a város központjában standoló LÁNGOS árussal, aki történetesen egy dán születésű magyar fickó. Nagyon kedélyes volt és kiválóan beszélt magyarul! A "Lángos" pedig így is van leírva. Ezután átmentünk Christianiaba, hiszen azt mindenkinek látnia kell, aki itt jár. Ott már Dia is csatlakozott hozzánk, noha ő biciklivel jött odáig. Christiania továbbra is olyan, mint amilyennek leírtam: fű,fű,fű,fű,hasis,sör. Mi csak az utóbbiból fogyasztottunk, igazi Christiania zászlójával (piros alapon 3 sárga kör) felcimkézett helyi sört. Nem volt semmi extra. Az idő hidegebbre fordult, és Diának is mennie kellett órára a közeli Amagerbe, így miután Zsolték is kicsodálkozták magukat újra felkerekedtünk..volna. Dia biciklijén ugyanis a defekt összetéveszthetetlen jelei mutatkoztak. Konkrétan tök lapos volt a hátsó kereke. Mivel nem találtunk helyben falból kilógó pumpát, Zsolt pedig amúgy is meg szerette volna nézni a másik egyetemi épületet, Dia jobbhíján elsietett órára, mi pedig egy benzinkúton próbáltunk levegőt lehelni a kerékbe. A biciklit otthagytuk Diának, mi pedig miután felfedeztük az egyetem déli campusát, hazajöttünk. Viki azonnal bealudt, mi pedig vagy UNO-ztunk, vagy nagyon értelmes vonalas játékot játszottunk a gépemen.. Már nem emlékszem pontosan. Dia végül ha kalandosan is, de hazakeveredett 10:45-re, igaz a biciklijét Nørreporton hagyta, mert a kerék ismét leeresztett. Némi beszélgetés és UNO-zás után nyugovóra tértünk.

Kihasználandó, hogy Zsolték vonatjegye - mivel a minden koppenhágai zónán kívül eső Helsinborgba szólt - a koppenhágai tömegközlekedés egésznapos használatára jogosított fel, kölcsönkértem és elmentem Dia biciklijéért. Az S-trainen (HÉV) vissza is hoztam és Zsolt - tapasztalt kerékpáros lévén - nagyon kedvesen felajánlotta, hogy segít a javítási munkálatokban. Nélküle valószínűleg még most is szétszedve állna a nappaliban a bicikli. Megvettük a szükséges kellékeket és cirka 1,5-2 óra munkával kijavítottuk a defektet. Sajnos a rohadó alkatrészek, és az agyváltós felépítés nem könnyítette meg a munkánk. Hálánk jeléül még egy utolsó ebédre meghívtuk vendégeinket, aztán végül búcsút intettünk nekik.

Bár Dia volt otthon, nekem nagyon jó volt végre ismerős arcokat látni. Mindketten nagyon örültünk, hogy el tudtak jönni és nagyon jól éreztük magunkat. Igyekeztünk minden fontosabb dolgot megmutatni, reméljük sikerült is. Szívem szerint a nyár folyamán megismételném ezt a kis összeröffenést, de addig még sok víz lefolyik a Dunán. Képanyag hamarosan lesz, előbb el kell kérnem Zsoltéktól.

Az utolsó napi hőstett emlékére álljon itt egy klasszikus:

Midterm party & Hannah og Mark houseparty

Hej!

Egy kicsit elmaradtunk a blog írásával, de az elmúlt közel egy héten sokminden történt velünk, úgyhogy most bepótoljuk ami kimaradt.

Péntek estére hivatalosak voltunk egy házibuliba, amit két dán óráról való csoporttársam tartott, és egy régóta beharangozott partit is aznap tartottak, amire még a hét elején Alex megvette a jegyeket. Mivel szerencsére egymástól 10 percre volt a két hely, úgy döntöttünk, hogy mind a kettőn tiszteletünktek tesszük.

Annával együtt (az osztrák lány) mentünk a "midterm party"-ra, ahol a többiekkel együtt ettük meg a hotdogjainkat, amik benne voltak a belépőben. Miután jól laktunk elkerekeztünk Hanna és Mark házibulijába, ahol rajtuk kívül csak 2 ismerős volt, így megint szereztünk pár új ismerőst - egy idő után rengetegen lettek a lakásban. Jól éreztük magunkat, kóstoltunk finom dippeket igazi kenyérrel és ittunk nem annyira finom borokat. Éjfél körül pedig visszamentünk a másik buliba, ahol egyfajta reggae zenét játszott az a zenekar, akiknek kihagytuk a koncertjét. Kb másfél órát táncoltunk-ugráltunk, aztán úgy döntöttünk mivel szombaton érkeztek Zsolték és még volt teendőnk előtte bőven, hogy hazamegyünk.

Újra Koppenhágában..

Hej!

Örömmel jelentem, visszatértem Koppenhágába :) Ugyanakkor mindenképp szeretnék pár sort írni az elmúlt 1 hetemről, amit otthon töltöttem.

Múlt szerdán délelőtt 10 óra után indult a gépem haza, de mostmár nem izgultam annyira, mint mikor idefelé először szálltam repülőre. Akkor dobbant nagyot a szívem, amikor megláttam a Dunát és Pest sűrű utcáit a magasból. Vicces volt, hogy pont a régi lakásunk mellett kanyarodtunk el, a Gvadányi 62 pirosban pompázó háza messziről virít :D

Jó volt újra találkozni az otthoniakkal, megölelni a családomat és egy kicsit jobb időbe hazaérkezni. Nagyon gyorsan eltelt a hét, és a legnagyobb gondom visszafelé a kilókkal akadt. Naívan azt gondoltam 30 kiló bőven elég lesz mindennek, de tévedtem, a kézipoggyászom 5 kilóval volt nehezebb, mint a megengedett, de szerencsére ezt nem mérik felénk.

Alex kihozta a legnagyobb bőröndünket a reprérre, hogy igazítsunk a súlyelosztáson, így hazafelé könnyebben tudtuk szállítani a sok sonkát és tavaszi ruhát. Apropó, Alex tavaszi kabátja pl bele se fért a csomagba, így dupla kabátban utaztam :D

Tegnap volt a lakótársunk, Anna születésnapja, és már jó előre megbeszéltük Alexxel, hogy meglepjük valamilyen aprósággal. Végül úgy döntöttünk sütök neki egy kisméretű tortát. Vegetáriánusként az egyik alapélelmiszere a répa, ezért hoztam neki Magyarországról egy marcipán répát díszítésként.

Tegnap jópárszor megemlítette valamilyen apropó kapcsán, hogy "ma van a születésnapom", mi pedig mondtuk neki, hogy "igen, tudjuk", és délutánra látszott rajta, hogy zokonvette, hogy nem kívánunk neki semmi jót. Mivel csütörtök délutánonként dolgozik volt időnk elkészíteni a tortát, és mire hazarért, már az asztalon díszelgett a répával és a dán és amerikai zászlóval (ezek a dolgok a legfontosabbak megítélésünk szerint neki) dekorált kis csoki-bomba.

Jól sült el a dolog: amikor valamilyen ürüggyel behívtuk a szobába, nagyon meglepődött és nagyon örült ennek az apróságnak.

Mióta visszajöttem, folyamatosan serénykedünk, biciklit javítunk, vásárolni megyünk, tortát sütünk, intézzük az ügyeket, ki-ki a sajátját. A hétvégére pedig Zsoltot és Vikit várjuk, akik Svédországból látogatnak meg minket, hogy megnézzék a várost és egy kicsit kikapcsolódjanak itt velünk.

Nemzeti büszkeségek

Hej!

Dánia 3 fontos dolgot adott a világnak: Andersent, a LEGO-t, ééés:

Elment a repülő, itt hagyott

Hej!

Szerdán Dia a 10:30-as géppel ment haza, a reptéren és a metrón készített fotókat/videókat majd akkor rakom fel ha visszaért, mert az ő gépe kompatibilis a masinával. Videót amúgy a metrón azért csináltam, mert teljesen automata metrókocsik vannak, és a sofőr helyén is ülések vannak meg egy bazi nagy üveglap, hogy nézhesd a síneket meg az alagutat. A gyerekek imádják és nekem is tetszett :)

Ellensúlyozandó magányomat körbekérdeztem esti buli-ügyben, de végül úgy alakult, hogy csak fél12-re mentem be a StudentHouse-ba. Nem szeretek ilyen későn elindulni már, de reméltem, hogy bulizunk egy nagyot! Nos, nem kellett csalódnom :) Végül két finn lánnyal (Elina & Varpu), egy András nevű magyar sráccal (aki Dia csoptársa egyik órán) és egy svájci Jonas nevű sráccal voltam. Eleinte volt még egy finn tag, de ő hamar felszívódott, nem is emlékszem a nevére. Na most a zene is jó volt, meg nem is voltak sokan, szóval táncoltunk sokat, de aztán meglepetésemre 2kor lekapcsolták a zenét, a villanyt meg fel. Még sosem maradtunk zárásig, de úgy látszik, hogy máskor sem sokon múlott. 2-fél3kor lelövik a bulit SH-ban, és ezt ilyen civilizált módon teszik meg :D Kabát fel, irány vm kocsma.

Mivel csak Elinanak és nekem volt bringám, ezért a többiek gyalogoltak, de aztán Varpu kitalálta, hogy vigyem el a csomagtartón.. Hát én mondtam h nem lesz kényelmes, de azért felpattant és elkerekeztünk pár utcával odébb egy LA Bar (ejtsd: ElÉ Bar) nevű helyre. Elég tömött kocsma volt és kis alapterületű lévén dohányzós. Sajnos itt nem túl szigorú ez a dohányzást tiltó törvény, bizonyos méretű belső szabad térhez van kötve, hogy megengedhető-e. Nos, a dánok sincsenek azért fából, ha 2 négyzetméterrel nagyobb a hely, kiraknak pár sörösládát, demonstrálandó, hogy az tárolóhely, és hopp, máris lehet dohányozni.. Egy szó mint száz, elég sok kocsmában bagóznak sajnos. A zene jó volt, találkoztam egy full szőke török!! lánnyal. Oké, nyilván festett volt, de sose jöttem volna rá, hogy török. Kb 4-re mindenki kellőképpen elfáradt, úgy döntöttünk hazamegyünk. Kiderült, hogy Jonas a szomszéd utcában lakik, szóval ő is Elinaval és velem egy irányba jött. Mivel Varpuval leteszteltük a csomagtartót, Jonasnak pedig nem volt bringája, ő hazáig kért egy fuvart. Hát, nem mondtam nemet, de vele nehezebb volt, mert be volt állva mint a gerely. Végül szerencsésen hazaértünk, és egyedül csakúgy suhantam a jó öreg biciklin :)

Film est

Hej!

Kissé el vagyunk maradva a bloggal, szóval pótlás következik. Visszatekerünk időben a kedd estéhez :)

Christiania meglátogatása után estére az egyetem klubhelyiségbe (vagy klubhelységbe.. ezt sosem tudom) voltunk hivatalosak filmvetítésre. Annak rendje és módja szerint ismét készültek a mentorok kajával és piával - ezúttal alkoholmentessel. Miután mindenki maga elé vette amit be tudodd gyűjteni, indult a film. Projektor, fehér fal. A film egy 2000-es dán film volt, dán nyelven, angol felirattal. A címét kb Szikrázó fényeknek lehet fordítani. (http://www.imdb.com/title/tt0236027/) Elég jól leképezte szerintem amit 1 hónap után a dánokról gondol egy külföldi: Furcsa volt. Röviden a story: 4 kisstílű rabló a főhős, a főnök (gyerekkorában nem volt saját szobája, így minden vágya, hogy legyen valami sajátja), a drogos (akit a faterja gyerekkorában rajtakapott a dohányzáson, ezért bezárta a szekrénybe 100 cigivel és akkor jöhetett ki ha elszívta), a magányos (aki rendes családra vágyik, ezért papucs egy elviselhetetlen csaj mellett), és a fegyvermániás (akit gyerekkorában vert a faterja). Na szóval ez a sok lelkisérült ellop egy táska pénzt a helyi maffiafőnöktől és éttermet nyitnak a vadonban, amivel végül mindegyikük álma valóra válik (Saját étterem; leszokik a drogról; a srácok az igazi család; helyi fegyvermániás vadász barátsága) Sztem jó film volt, saját bevallásuk szerint pedig az utóbbi évek legjelentősebb dán filmje. Beteg volt az fix, egy megnézést megérdemel :)

Ezekután testületileg úgy döntöttük folytatjuk az estét, és végül a szokásos Studenthouse mellett döntöttünk. A mentorvezető említette valakinek mellettünk, hogy a kedd este az buziest az SH-ban, de úgy gondoltuk viccel. Nem viccelt. Szinte csak srácok voltak, az alábbi jellemzőkből legalább kettővel: szűknaci, sál, SZTK keretes szemüveg, hidrogénezett haj, ujjatlan póló. Jellemző módon a többi - nyugat európai - diáktárs egyáltalán nem volt annyira megrökönyödve, mint mi. Pedig hazai viszonylatban szerintem eléggé nyitottan gondolkodunk mindketten a témáról. Mindazonáltal egyik sem környékezett meg, szóval nem volt para. Mivel másnap Dia ment haza és korán kellett kelnünk, ezért kb 1 fele el is pályáztunk haza.

Christiania szabadváros

Hej!

Kedden ellátogattunk a város egyik nevezetességébe, Christiania szabadvárosba. Az alábbiakban egy rövid bemutatóval szolgálnék, némi saját élménnyel megfűszerezve. Sajnos nehéz szavakba önteni, képet pedig nem sokat tudunk mutatni, tekintve, hogy tilos a fotózás. Próbálom rövidre fogni.

1971-et írunk, a hadsereg által elhagyott hatalmas területen fekvő barakkokba egyre több hajléktalan költözik be. Egy underground újság felhívása után, azonban tömeges beköltözés indul meg, és immáron a legkülönbözőbb társadalmi rétegek képviselői veszik birtokba a területet, megalakítva Christiania szabad városát. Az akkori dán kormány - jellemzően - nem azonnal kipucolja őket a mai napig a hadsereg birtokában lévő területről, hanem maga a miniszterelnök "társadalmi kísérletnek" nevezi, és informálisan hagyják működni az új miniállamot.
A képen a sárga pötty (felül) ahol mi lakunk, a pirossal keretezett rész pedig Christiania- gyakorlatilag a város szívében van.

Hogy klasszikust idézzek, a város lakóinak nincs királya, mert ők anarcho-szindikalista közösség. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy legalább havi egyszer, de fontosabb ügyek esetén soron kívül népgyűlést tartanak, ahol minden christianiai lakos résztvesz és szavaz a fontos kérdésekről. Ha valaki be akar költözni a városba, a népgyűlésnek kell jóváhagynia a kérvényt. Gyakorlatilag senkinek sincs saját háza. Részben a barakkokban, részben közösen összetákolt házakban élnek, amelyek mind a kollektíva tulajdonát képezik. (Ti. nem lehet értékesíteni őket) Ha közelebbről nézzük, gyakorlatilag egy megvalósult hippi-álom a hely. A városnak egyébként kb 900 lakosa van. A város saját szabályzata tiltja a fegyvereket, a lopást, az erőszakot, a késeket, a golyóállómellényt, a kemény drogokat (amfetamin, ecstasy, kokain, heroin) és a motoros bandákat (1984-ben egy banda beköltözött és terrorizálni kezdte a jónépet. Egy gyilkosság után falugyűlést hívtak össze, és testületileg elzavarták őket)

Nem mehetünk el szó nélkül Christiania legnagyobb turista látványossága, nevezetesen a Pusher street mellett. Ez az utca, ahol szigorúan tilos fotókat készíteni, és erre jókora jelzésekkel fel is hívják a figyelmet. Az utca mentén egymás mellett sorakoznak a kemping asztalok és bódék, ahol CD-ket, szuveníreket, vizipipákat, hasispipákat, valamint nagy mennyiségű marihuánás cigarettát és hasis téglákat árulnak. Ami a drogokat illeti, a városban eredetileg is csak a füvet és a hasist lehetett árusítani, de megtűrték a keményebb drogokat is. 1979-ben azonban egymás után sok fiatal halt meg kokain túladagolásban, a kemény drogok fogyasztói pedig a város külleméhez képest is elképesztő lepukkantak voltak, így a lakógyűlés döntése szerint feldobtak néhány keménydrog árust a koppenhágai rendőrségnek, cserébe kérték, hogy csak velük foglalkozzanak. A rendőrség nem tartotta magát a kéréshez, ezért Christiania úgy döntött saját kezüleg vet véget a kemény drogok árusításának. Minden egyes dílert felszólítottak, hogy szüntesse be az értékesítésüket, vagy távozzon Christianiaból. Fogyasztók persze most is vannak - mint mindenhol -, de nyilt színen csak marihuánát és hasist árusítanak/fogyasztanak.
A szabadvárosban egyébként sok kreatív ember is összegyűlt, vannak ácsok, asztalosok, kazán készítők és az ország egyik legnagyobb bicikliüzeme is innen indult ki. A Christiania-bikesról még biztosan fogok írni később. Az első benyomás ellenére tehát ez nem egyszerűen egy mocskos drogtanya. Annál sokkal több. Rengeteg turista, és helyi fiatal jár el nap mint nap szórakozni erre a furcsa helyre, koncertek, szórakozóhelyek várják, hogy az emberek náluk költsék el az idejüket és a pénzüket. Egy időben saját színtársulatuk is volt.

Noha Koppenhága lakossága általában véve szereti Christianiat, és büszke rá, hogy náluk létezhet, a 2001 óta hatalmon lévő jobbközép kormányzat nem osztja a lelkesedésüket. A jelenlegi NATO főtitkár vezette kormány nyomására 2004-ben a rendőrség behatolt a területre, és kipucolta a Pusher street-et. Az akció viszont fordítva sült el, mert a helyi árusok a razzia előtti napon maguk csomagolták össze a cókmókjukat, és települtek Koppenhága-szerte új helyre. Addig a drogkereskedelem és a fogyasztás java is Christianiaban koncentrálódott, viszont mióta erőfeszítéseket tesz a kormány a szabad város felszámolására, Koppenhágában ötszörösére nőtt a feltételezhetően drogkereskedelemmel is foglalkozó szórakozóhelyek száma. Összetörték az üveget, és kiszabadult a szellem a palackból... Mivel a fű szabad árusítása ezzel megszűnt, 2005-ben az alvilág is masszív érdeklődést kezdett mutatni a christianiai dorgpiac iránt. Egy külsős banda beépített emberét lefülelték és elzavarták, másnap pedig automata fegyverekkel tértek vissza, és tüzet nyitottak a tömegre, nyomatékossá téve a christianiaiaknak, hogy szeretnének bejutni a drogpiacukra.. 1 ember halt meg. 2007-ben, egyébként megpróbálták az egész telepet felszámolni, a tákmányolt házakat pedig elbontani (ugyanis Koppenhága nem adott rájuk építési engedélyt), de részben Christiania, részben pedig a főváros lakói heves utcai összecsapásokban, barikádokkal, kövekkel és molotov koktélokkal megfutamította a rendőrség erőit. 2009 áprilisában valaki gránátot dobott egy szórakozóhelyre.

Látható, hogy ez a szabad város, csak kvázi szabad, de foggal-körömmel küzdenek a saját maguk által kikiáltott függetlenségük megtartásáért.

Ami a saját tapasztalataimat illeti: Nekem nem tetszett, nem tudok azonosulni az igénytelenséggel. Elképesztő lepukkant hely, olyan mintha háború után lennének: égő olajos hordók, grafittik mindenfele, összetákolt házak, szétszórt szemét.. Ezzel együtt mégsem az a tipikusan undorító valami, inkább olyan, mint egy nemtörődöm gyerekszoba.. 900 gyerekkel. Ilyen mennyiségű drogot mellesleg utoljára a Kékfényben láttam. És nem kell elkapnod a tekinteted a piramisba rakott hasistömbök láttán: Azért rakták ki, hogy lásd, vegyed. 1 embert láttam összesen aki cigarettát szívott, pedig elég sokan dohányoztak :P Képzeljetek el egy városligetnyi területet, amin eszméletlen töménységű fűszag terjeng (szabadlevegőn is!), és mindenféle színes sálakban, meg lehetetlen göncökben mászkálnak az emberek a kézzel összetákolt házak között. Akárhány helyi lakossal beszéltem Christianiaról, mindenki mosolyogva beszélt róla, és imádják. Nemcsak turista látványosság, a városi fiatalok tényleg rendszeresen járnak oda bulizni. Akárhogy is, ilyen sehol máshol a világon nincs, és ha valaki Koppenhágában jár, ezt okvetlenül látnia kell, mert a leírásom alapján énsem hinném el.

Zárásként mondom, a hetekben készült Indexes videósorozat a városrészről, akit bővebben érdekel, és bepillantást szeretne nyerni, az alábbi linkeken elérheti:
http://index.indavideo.hu/video/Chistiania_a_hasis_csak_a_fuszer_rajta/
http://index.indavideo.hu/video/Christiania_Drogos_hippikbol_atlagpolgarok/
http://index.indavideo.hu/video/A_fu_egoistava_tesz/
http://index.indavideo.hu/video/Christiania_A_kiralyno_meg_visszaadhatja_a_szabadsagukat/

Baleseti napló

Hej!

Sajnos a biciklizésnek megvan az a hátránya, hogy könnyen el lehet esni. Nem tudom mennyibe kerülhet a dán államnak az ebből adódó sérülések kezelése, de feltételezem, hogy nem kevés ez az összeg.

Hazafelé a péntek esti buliból, olyan szombat hajnali 1 tájban történt, hogy 3 pityókásnak tűnő diák tekert előttünk eléggé csiga tempóban. Mivel napkelte előtt szerettünk volna hazaérni, úgy döntöttünk, hogy megelőzzük őket, sajnos Dia az előzés után - mivel a biciklikosarától nem látott rendesen - ráment a padka szélére, ettől pedig egyensúlyát vesztette és eldőlt. Az esést ugyan ügyesen kigurulta, de a balkezére elég csúnyán ráesett. Mivel Dia úgyérezte, hogy eltörött a kisujja - ebben már van rutinja, szóval megérzi -, rákerestem neten a kórházak lelőhelyére. Mivel nem igazán tudtam kiigazodni, tárcsáztam a segélyhívót (112), és megkérdeztem a dipszécsert hogy hova mehetünk ilyen problémával. Elkerekeztünk a megadott kórházba, ahol egy nagyon kedves doktor tájékoztatott bennünket, ők csak életveszélyes esetekkel foglalkoznak és átirányított bennünket egy másik közeli kórházba. Mivel fáradtak voltunk, és Dia sem volt biztos a törésben, megkértük a dokit, hogy nézze már meg, szerinte mi a helyzet, át kell e bumlizni a másik objektumba. Megtapogatta, szemügyrevette, de nem igazán tudott állástfoglalni. Végül azt tanácsolta, hogy ha nagyon fáj menjünk most, ha viszont elviselhető, nyugodtan menjünk holnap. Ez utóbbit válaszottuk, a másnapi Malmöi kirándulásra való tekintettel is. Kifelé menet a biztonsági őr megkérdezte, hogy mit mondtak, esetleg tud-e segíteni még valamiben? Hm.

Malmöből visszaérve fogtuk a kis térképünket, és elkerekeztünk a megadott kórházba, ahol el is igazított bennünket a portás bácsi, hova kell menni (Ő az első dán akivel találkoztunk és nem tudott angolul, de mutattuk, hogy mi a gond és adott egy térképet, amin bekarikázta melyik épületbe kell mennünk). Az ambulancián felvették az adatokat és kitöltettek egy plusz nyomtatványt az EU tb-kártya alapján. Erre a költségelszámolás miatt van szükség, de ezt a két ország egészségpénztára intézi egymás között. Mondanom sem kell, hogy mennyire modern és príma a kórház felszerelése és berendezése.. A nővérek elképesztő rendesek voltak, mosolygósak, vidámak. Miután megnézték, hogy mi a gond, mondták, hogy üljünk le a váróban, mindjárt jön a doktornő és megmondja, hogy mi legyen. 10 perc múlva jött is, megnyomkodta Dia kezét, végül röntgen vizsgálat mellett határozott. Ő is kis kedves volt ("Látom biciklizett. Nem ment jól, hm?"). A röntgenvizsgálóba egy nővér irányított bennünket kb 40 perccel később ("Végig a folyosón a kék csík mentén, a lifttel fel a másodikra, és követni a kék csíkot") A kék csík egy nyílban végződött a röntgen vizsgáló ajtaja előtt. Ötletes, nem mondom.

Miután kész lett a röntgen, cirka 1,5 órát vártunk az eredményre. Mindenki elképesztő kedves volt, de vagy baromira ráértek, vagy valami gigszer volt a röntgeneseknél. Sebaj, néztünk dán híradót - dánul. Egyébként a fokozódó cigánybűnözésről volt szó. Ehh.

Az eredmény birtokában a doktornő mosolyogva közölte, hogy bizony az az ujj eltörött, de a csont jól áll, szóval nem kell begipszelni. Egy nővérke tépőzáras szalaggal rögzítette a gyűrűsujjhoz, és ennyi. 2-3 hétig kell viselnie Diának ezt a csodát. Biztos, ami biztos, adott még egy pár ilyen rögzítőt, hátha elhasználódnak. Fizetnünk nem kellett, és 3 és fél óra alatt végeztünk. Szerencsére tehát nem történt komolyabb baj, és megtudtuk, hogy hova kell mennünk ha ilyesmi történik!:)

Malmö

Hej Hej!

Csütörtökön kaptunk egy facebook meghívást a "Trip to Malmö" eseményre, amit rendszeres kísérőnk, az osztrák Anna hozott létre. Mivel nem volt egyéb tervünk, azonnal feljelentkeztünk, ha már itt van a szomszédban megnézzük magunknak Malmöt.

Az előző napi bulizások miatt az indulást a délelőtt 11 órás vonathoz igazítottuk. Ekkor derült ki, hogy csak négyen megyünk, mert Damian, az egyik ausztrál srác 7kor ért haza, szóval ő kihagyta ezt a kirándulást - vesztére.

A másik osztrák lánnyal, Inessel a pályaudvaron találkoztunk. Viszonylag hosszú sorbanállás árán megszereztük a vonatjegyeinket, melyekkel a nap folyamán bármikor visszatérhettünk. A retúr-jegy ára egyébként 128DKK volt, ami figyelembevéve az alábbiakat nagyon jó befektetés volt. A peronokhoz lépcsőkön lehet lejutni, mivel a sinek a pályaudvar alatt futnak. A vonatra nem is kellett sokat várni, és ahogy felszálltunk, azonnal indult is. A vonatok otthoni mércével mérve luxusnak számítanak, de eltekintve az állítható fejtámlától, Wifi internettől, konnektortól, párnázott ülésektől, mit adtak nekünk a rómaiak?! semmi extra nem volt benne.

Utunk az Öresund hídon át vezetett Svédországba, amelyet sajnos kívülről nem láttunk, de így fest:

A hídról röviden, mert megérdemli:

Kétvágányú pályáján folyik a vasúti közlekedés, a 2x2 sávos autóúton pedig hídpénzt szednek (37€). Évente 20 millióan kelnek át a hídon. Maga a híd 82 000 tonna súlyú, és 7 845 m hosszú, ami a két part közötti távolság mintegy felét teszi ki. A maradékot a Peberholm nevű mesterséges sziget (4 055 m) és az onnan a dán oldalra vezető alagút (4 050 m) hidalja át. Bár a pillérek között a pálya 57 m magasan fut, a legtöbb tengerjáró hajó az alagút feletti szabad tengerszakaszt választja áthaladáskor. Az építkezés 2000-es árakon 30,1 milliárd DKK-ba (kb 1100 milliárd HUF) került. Jellemző módon, az egész (két)állami garanciás-hitelből épült, amit 30 év alatt fizetnek vissza hídvámokból, adókorona 1 darab sincs benne!

Malmöt - hasonlóan Koppenhágához - kis csatornák szelik át, amelyek felett aranyos hidak ívelnek át. A város a sok víz és a tenger közelsége folytán eszméletlen mennyiségű lúdnak és kacsának ad otthont. Előbbiek közül néhány odajött hozzánk kéregetni, hátha akad kajánk, de annyi szendvicset nem vittünk, hogy neki is jusson. Meg egyébként is.. fél méteren belülre ne közelítsen meg egy kéregető se! :D

Kezdésként megnéztük a várat, ami annyira érdektelen volt, hogy képet sem készítettünk róla: gyakorlatilag egy elhagyott bőrgyár képét mutatta. Anna szerint is csak a betört ablakok hiányoztak. Jelenleg múzeumként üzemel. A kertje már annál szebb volt, és furcsa módon nem különleges virágokat ültettek el a szépen rendezett ágyásokba, hanem epret, málnát, és mindenféle hasznos növényt. A városról általánosságban elmondható, hogy hatalmas szabad terek vannak, az épületek bár magasak, az utcák szellősek. A házak külsőre szecessziósnak tűnnek, legtöbbje simán lehetne akár Budapesten is, persze csak ha 20 éve nem takarították volna őket. Koppenhágához képest sokkal inkább érződik a gazdagság, csicsásabbak a házak, jómódúbbnak néznek ki az emberek. Ez egyébként összhangban van a skandináv sztereotípiával, miszerint: A dánok a jófej bulizós hippik, a svédek a felvágós sznobok, a norvégok meg a falusi bumburnyákok. Valójában tényleg érezhető a különbség, pedig csak 20 km-rel mentünk odébb.

Meglehetősen sokat sétáltunk, egy konkrét, viszonylag olcsó kávézót kerestünk, amit végül meg is találtunk. Malmö összes kávézójából ez az egy volt felújítás miatt zárva. Ezekután - mivel az osztrák lányok nagyon vágytak egy kávéra - végül beültünk egy másik helyre, a Barista nevű fair trade kávézóba. Malmö amúgy nagyon rá van kattanva a fair trade-re, a város évente 100 000 eurót ad ennek támogatására. (Fair Trade: kereskedelem, amely hangsúlyt helyez arra, hogy a harmadik világbeli termelő megkapja az őt megillető pénzt a terményéért.) A lányok csodaszép kávét ittak, mi pedig 1-1 isteni brownie-t ettünk. Idevág, hogy a kávézó mosdójában végtelenítve ment egy angol nyelvű szöveg az afrikai éhezésről. 1 óra abban a vécében, és minden vagyonodat az élelmezési alapnak adod...

Le akartunk menni a tengerpartra is, de mint kiderült Malmö nem Bibione, itt az egész part iparterület gyárakkal és dokkokkal.. (Legalábbis, ahol mi jártunk.) Nyilván az itt megtermelt javakból van a szép belváros. Valamit, valamiért. Mivel nem maradt több látnivaló, és eléggé el is fáradtunk a sétálásban, visszaváltottuk a maradék svéd koronánkat dán koronára, és felszálltunk a 20 percenként közlekedő vonatok egyikére. A félórás út csak pár percnek tűnt.

Csodálatos napsütésünk volt végig, eddig ez volt a legmelegebb napunk mióta eljöttünk otthonról, viszont ez sajnos csak a svéd oldalra volt jellemző. Koppenhága maradt ugyanolyan: napos, de hideg. Hazaérkezésünk után ilyen körülmények között indultunk el orvosolni Dia előző éjjeli biciklibalesetének következményeit...

Itt a tavasz

Hej!

Végre megérkezett a tavasz Koppenhágába! Bár ez a tavasz kicsit különbözik az otthon megszokottól, mert a gyönyörű napsütés mellett csak 1-2 fokkal van melegebb, mint eddig és az is csak a napon. Ugyanakkor ez a ragyogó fény kicsal mindenkit a szabadba - minket is.

Már két-három hete végig szerettem volna sétálni a Radhusplads-ról induló kis utcákon, mert érdekelt, hogy mit rejtenek a szűk utcácskák, ezért szerda délután elindultunk egy kisebb kirándulásra a belvárosba. Először megálltunk a tavaknál egy kicsit, leültünk a napsütésben és megegyeztünk, hogy legközelebb viszünk magunkkal száraz kenyeret (bár eddig egyszersem száradt meg a kenyér :D) a kacsáknak, hattyúknak és azoknak a kis fekete vizi madaraknak, amik képesek fél percre is lebukni teljes testükkel és úszni a víz alatt - és nem pingvinek :D

Szép délutánt töltöttünk nézelődéssel, ami közben rájöttem, hogy már jártunk azokban az utcákban, csak máshonnan közelítettünk - hiába, kell egy kis gyakorlás mire összeáll a térkép :)

Csütörtökön szokás szerint iskolából iskolába mentem, délelőtt angol, este dán, közte pedig itthon tanultam. Mindez azt is jelenti, hogy egynap kétszer megyek Amager-be, így nincs kilóméter hiányom. Mégis, eddig egyszersem láttam, hogy felnyílik a szigetet a városközponthoz kapcsoló híd - így érdekes látványt nyújtott csütörtökön, meg is álltam fényképezni:

Pénteken pedig egy jónak ígérkező buliba voltunk hivatalosak, ahol a '90-es évek zenéit játszották. Meglepetésünkre tényleg játszották, ugyanis élőzenés buli volt. A zenekarban két lány és három srác volt, a lányoknak nagyon jó volt a hangjuk és teljesen vissza tudták adni a zenék hangulatát, az egyik srác - aki amúgy az egyik szociológiás főmentor - pedig amellett hogy énekes-rapper is volt, trombitán is játszott, tényleg remek hangulatot teremtettek. Mondjuk akkora volt a tömeg, hogy egy idő után élvezhetetlen lett a dolog.

Mi három cseh és egy osztrák lánnyal töltöttük az estét, még a hangzavar ellenére is jót beszélgettünk. A buliról még annyit érdemes tudni, hogy a szervezők fényrudakat szórtak a tömeg közé, amikből mindenféle formákat lehetett készíteni, volt akinek baseball sapkája, másnak szemüvege volt, mi pedig virágot készítettünk a számos karperec mellett :)

Mivel szombaton Malmőbe készültünk pár ismerősünkkel, ezért péntek éjjel korán, 1 óra körül elindultunk haza. Az út során egy rosszul sikerült előzést produkáltam, aminek a következményeiről egy következő posztban fogok mesélni...

Képek 2.0

Hej!

Szolgálati közleménnyel kezdem a bejegyzés-dömpinget.

Mivel igencsak megszaporodtak a képeink, átstruktúráltuk őket, hogy átláthatóbbak legyenek. Ennek kapcsán a jobb oldalon lévő link mostantól a mappa választáshoz vezet.

Fogyasszátok, kommenteljétek serényen :)

Dia&Alex vs. Bürokrácia&Elemek

Hej!

Hétfőnket ígéretünknek megfelelően a tartózkodási engedélyeink ügyében való utánajárással kezdtük. Sajnos az időjárás nem volt igazán partner ebben. Eddigi legcudarabb időnket éltük meg, szakadó havas eső formájában hullott alá a mennyei áldás, mindez kb 2-3°C fok mellett: A következmény, hogy kívül eláztunk, belül leizzadtunk, és mindemellett szétverte a jeges eső az arcunkat. Nem kevésbé volt bosszantó, hogy az erős szél olykor majdnem felborított bennünket a bringával, széllel szemben biciklizni pedig legalább akkora szívás, mint bármilyen egyéb tevékenységet végezni :P

Visszatérve a papírokra: A hivatalban megkérdeztük a hölgyet, hogy mi újság a tartózkodási engedélyeinkkel, mert már több mint 3 hete várunk rájuk. Dia adataira rákeresve kiderült, hogy már február 18-án postázták az engedélyt, de mivel nem volt kiírva a nevünk a postaládára (ezt azóta pótoltuk), nem kézbesítették a küldeményt. A cím nem elég nekik.. Mindegy, kaptunk egy fénymásolatot róla, ezzel Dia dolgai rendeződtek. Az enyémhez azonban be kellett vinnünk az előző albérletünk szerződését, igazolandó, hogy valóban egy pár vagyunk. Nos, ezt február 7-én bevittük, de - mint kiderült - csak február 23-án (!) rögzítették a rendszerükben, tehát várhatóan 1 héten belül kapom meg az engedélyt. Akkor hiszem el, ha a kezemben lesz :P

Összességében a gyakorlat azt igazolja, hogy az Európai Unió csak a tankönyvek hasábjain működik. Valójában legalább akkora szívás - akár egy fél év erejéig is - áttelepülni, dolgozni egy EU-s országba, mintha legalábbis Tádzsikisztánból jöttünk volna. Ez szomorú.

Mellékes történetszál, hogy Dia bringáján teljesen szétment az amúgy szakadt ülést borító üléstakaró, és mivel a boltban 100Kr volt egy új, párnázott üléstakaró és egy új ülés is, így az utóbbit választottuk. Az arab srác nem volt olyan kapzsi, mint a legutóbbi őslakos bringaszervizes, és ingyen ráapplikálta az ülést a cajgára.

Keddre az időjárás teljesen megbolondult, teamécses méretű pelyhekben esett ma a hó legalább háromszor 1 órán át. Az egy órás havazások között viszont 1 órán át hét ágra sütött a nap. Délután végül megállt a dolog valahol a kettő között, szóval úgy döntöttünk végre elmegyünk az IKEA-ba, ami kb 6 km-re van innen. Utunk egy autópálya melletti főútvonal mentén lévő bicikliúton vezetett, ami odafelé hosszú emelkedőkkel, és rövid lejtőkkel rendelkezik, visszafelé pedig értelemszerűen kellemesebb. Nos, az IKEA-ban a szokásos röhejes áron beszereztünk fakanalat, pár poharat és gyertyákat. Ezzel együtt leszögezném, hogy ez az IKEA sehol sincs a megszokott Örs vezér térihez képest. Eleve sokkal ziláltabb, üresebb és az éttermi rész egy vicc: Van kb 40 állóhely, és ennyi. A húsgolyót kicsit másabb szósszal adják, de papírtálcán, papírlapon, műanyag evőeszközökkel. Van egyenként csomagolt kockacukor is.. Ennyit a környezetvédelemről. Állítólag a másik "közeli" IKEA normálisabb..

Estére Dia kenyeret süt lakótársunk, Anna segítségével. Remélhetőleg jól sikerül, bár a próba adag elég hamar elfogyott:) A további programunk képlékeny, vagy kocsmázunk, vagy itthon forralt borozunk és kártyázunk. Unatkozni ma sem fogunk :)