Egy majdnem tökéletes hétvége

Hej!

Az alábbiakban a csodás - és majdnem tökéletes - múlt hétvégénkről számolok be. (A taggel ellentétben Alex írta a bejegyzést)

Pénteken csodálatos nyári (közel 30 fokos) napsütéses időnk volt, ezért a 8 km-re lévő Klampenborg felé vettük az irányt. Ez az egyik S-train végállomása is, de mi biciklivel vágtunk neki az útnak. Útközben a tengerparton haladtunk a tökéletes autóút mellett lévő tökéletes bicikliúton Hellerup városrész mellett. Hellerup az itteni Rózsadomb, filmsztárok, politikusok és hírességek otthonai állnak itt. Ha nem lenne minden ház mellett egy hófehér zászlórúdon lengő dán zászló, azt is hihetnénk, hogy Olaszországban járunk. Klampenborgba egyébként 25 perc alatt jutottunk el, pedig sok piroslámpa keresztezte az utunkat. Így 4 hónap után realizáltuk, hogy a lakhelyünktől annyira van messze egy csodás tengerparti strand és egy erdő, mint a zuglói lakásunktól a Blaha volt...

Elsőként a strandra vetettük rá magunkat, és elfogyasztottuk a jól megérdemelt szendvicseket a vasútállomáson hozzánk csatlakozott Ines-zel. A strand egyébként egy hatalmas rét, a tenger melletti 15 méteres sávban viszont homok, így mindenki választhat hol szeretne letáborozni. A napfürdőzés után én fűrdőnadrágra öltöztem (a fizetős strandoknak üzenem: a parton lévő patyolattiszta, rendezett és ingyenes mosdóban) és elszántan a tenger meghódítására indultam. A lábmártás után nyilvánvalóvá vált, hogy a tegner továbbra sem melegebb 15 foknál, szóval radikális megoldás kell, ha fürödni akarok benne - és nanáhogy akartam! Némi légzőgyakorlat és lelki trenírozás után nekifutottam, és belevetődtem... a homokba. Sajnos a tenger előtt 2 méterrel megbotlottam, és korrekten pofáraestem (a kezem kb 10 centire a víztől), aminek következtében Ines, Dia és a maradék 50 ember a strandon harsány hahotában tört ki...

Végül azért csak sikerült tetőtől talpig elmerülni a habokban, aztán gyors tempóban kirohanni, mert a 15 fokos vízben 20 másodperc után már szúró, zsibbadó fájdalom hatolt minden porcikámba. Érthetetlen, hogy kisgyerekek hogy bírják ezt órákig.. A strandon volt egy nagy kutya, aki több családnál is bepróbálkozott, leült melléjük, és úgy csinált mintha hozzájuk tartozna. Aztán mikor nem kapott kaját, ment a következőhöz :D A strand után Dyrehavn-ba sétáltunk át, ez egy hatalmas nagy erdő, ahol sétányok vezetnek kersztbe-kasul, és szarvas csordák legelésznek szabadon. Itt feltehetően nem vadásszák őket már generációk óta, ezért nem különösebben félnek az embertől. Etetni ugyan nem lehet őket - annyira azért nem szelídek -, de 5-6 méterre simán közel jött az egész csorda. Nagyon szép és békés az egész. Láttunk fehér szarvast is, és sok-sok pici szarvas gidát. Javarészük egy "óvodás csoportban" volt, elől egy felnőtt, utána libasorban kb 20 kicsi, és a végén is egy felnőtt. Haláli volt :)

Az erdő egyik végében egy elég nagy vidámpark van, oda is elnéztünk, de a legtöbb játék még nem üzemelt kora délután, vagy ha igen, túl drágának találtuk. (1300 Ft egy 1,5 perces menetért, sztem sok) Ezért aztán kicsodálkoztuk magunkat, és mikor végképp elfáradtunk, hazakerekeztünk. Útközben azért csináltunk még jónéhány fotót.

Este egy kiállítás megnyitóra mentünk, ahol találkozót beszéltünk meg lakótársunkkal Anna-val, és apukájával Per-rel. Az estét Anna szülővárosában, a 25.000-es Holbæk-ben töltöttük, ami kb 1 órányi autó útra van Koppenhágától. Per-nek (feltehetőleg Harley-s múltjából) rendkívüli vonzódása van a bőr holmikhoz, ami nem csak a hasított bőr rövidnadrágban, de a 7-8 éves AMG merci belső terén is meglátszott :) Holbæk-ben (ejtsd: Hálbek) Per felesége Anette várt bennünket isteni finom - Anna-ra való tekintettel vegetáriánus - vacsorával. Sült, mogyoróval, hagymával, sajttal és gombával töltött pritamin paprika rizzsel. Ilyet otthon is fogunk még enni. Desszertnek pedig a kertben frissen szedett, cukrozott rebarbara. Perrel és Anette-el hajnali 2-ig beszélgettünk, mindenféle érdekes dologról és sok hasznos új infót megtudunk Dániáról, amik segítenek majd megírni az utolsó bejegyzésünket, ahol az általános benyomásunkat próbáljuk majd leírni. Elég tetemes mennyiségű bort is elfogyasztottunk - és ezúttal nem az ótvaros chileiekből, amiket itt kapni. Itt nagyon jellemző a dobozban árult bor, na ez nem tetra pak (bár olyan is van), hanem a dobozban egy fémes-nejlon zacskóban van a bor, egy kis csappal, ezért kiveszed a hűtőből és bármikor csapolhatsz magadak bort. Ötletes. Per-nek persze volt egy bőrtáskája, ahova betuszkolta a boros zacsit, mert így mennyivel stílusosabb már :) Per fizikoterapeuta és Holbæk-ben van egy saját klinikája. A Harley-ját már eladta ugyan, de a biciklikért rajong, és addig noszogatott bennünket (na azért túl sokáig nem kellett :P) amíg kipróbáltuk a fekvő-bringáit. 63 sebesség, utánfutó... csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni róla. Fantasztikus! A 6-7000 koronás árával viszont nem hiszem hogy akár itt Koppenhágában (Bp-ről nem is beszélve) merném csak úgy, az utcán tartani.. A ház egyébként tipikus dán, fehér ablakok, vörös tégla ház. Közvetlenül egy fjord partján fekszik, a kert végében be lehet menni a vízbe (ami sekélysége miatt ottjártunkkor tippre 20 fok körül volt). Van nekik pár kajakjuk is. Összességében talán Per szavaival tudom leírni amit láttunk: "Egy dolgot szeretnék még életemben elérni: Itt megöregedni." Tökéletes. Én is itt akarok tartani 55 évesen.

Bár a teraszon ülve szinte végig világos volt, és követhettük ahogy a horizont alatt alig valamivel kúszik a nap, elég sok szúnyog volt szóval bementünk, és nem sokkal később el is aludtunk. Északa szerencsére egyik macska sem mászott be közénk. A két nagyon szép cica (pedig allergiás vagyok a macskákra) elképesztő mód törleszkednek, felgrottak az ölünkbe, stb, de sem H.D. (Harley Davidson), sem H.D. (Helge Danske) nem zavarta meg álmunkat. Délelőtt elbúcsúztunk Anette-től és Per-től, aztán a fjord mentén 2 órás sétát tettünk. Ebéd után vonatra szálltunk, és hazaindultunk. Úgy döntöttünk, hogy ha már útbaesik, megállunk Roskilde-ben, és megnézzük a helyi székesegyházat.

Roskilde is egy fjord partján fekszik, és világszerte híres a Roskilde-fesztiválról, ami kb Sziget szintű rendezvény (július elején). Roskilde másik nevezetessége viszont a székesegyház, ahol a 14. századtól fogva szinte az összes uralkodó, és néhány főnemes nyugszik. A képeken lehet, hogy morbid a sok koporsó, meg szarkofág, de elképesztő érzés volt valódi királyok és királynők között járkálni, és meglehetősen impozáns sírjaik vannak. Aligha túlzok, ha azt mondom, a roskilde-i székesegyház Dánia legnagyobb kultúrális kincse.

A hétvége tökéletességébe az első hiba a vonatozásnál csúszott. Roskilde-ig, ugyanis Anna segített megvenni a jegyünket (50-50Kr), de onnantól Koppenhágába nekünk kellett. Sajnos a jegyiroda bezárt (fél4-kor, nemértem) és így az automatára kellett hagyatkoznunk. Hiába volt angol nyelvű menüje, gőzünk sem volt, hogy jegyet, klippekortot, zóna jegyet, vagy zónaklippekortot vegyünk, és mennyit kell lyukasztani egy klippekortnál... Végül a sok tanácstalan ember közül egy srác segített, és megvettük az általa kiválasztott jegyeket (97-97kr). Nagyon idegesek voltunk, mert egy durván 1 órás vonat útért 150-150 koronát fizettünk, ami ugye kb 5500-5500 Ft. A vonaton a kalauz mondta is, hogy sajnos a lehető legdrágább módját választottuk az utazásnak, legközelebb ne így. Lett volna 50%-kal olcsóbb mód is. Tanulópénz, bosszantó. Az utastájékoztatás egyébként nem csak a vonatokon, de úgy általában a tömegközlekedésnél kritikán aluli. (Azthiszem erre már panaszkodtam korábban is) Hiába marha kényelmes, meg tiszta a vonat, ha nem találod meg...

Na azért nem hagytuk, hogy beárnyékolja a kedvünket az incidens, és vasárnapra (hónap első vasárnapja ---> ingyenes S-train) Farumba voantoztunk, ismét Ines-zel. Farumnál két tó van, amikről úgy gondoltuk, tó lévén nyilván melegebb, mint a tenger, és végre normálisan fürödhetünk. A hétvége másik csalódása ez volt: a tó 14 fokos volt... Voltak úszók (neoprén ruhában) és egy surfölni tanuló bácsi, meg rengeteg 2-7 éves gyerek, akik órák hosszat a vízben pancsoltak. Hát ezért bírják itt a népek a hideget. Gyerekkoruktól jeges vízben ugrálnak. Én térdig mentem bele, de korrekt fizikai fájdalmat okozott a hideg víz, szóval nem erőltettem a dolgot. Ennek ellenére jól elvoltunk, kártyáztunk, beszélgettünk.

Estére Varpu hívott minket, hogy menjünk vele a mások által már az egekbe magasztalt christianiai jazz koncertre. Engedtünk a csábításnak. A koncert a pusher street-en (=drogárus utca) lévő Jazz clubban szokott lenni, és vasárnaponként ingyenes. Én még sosem voltam ilyet kötetlen hangulatú jazz koncerten, és nagyon élveztem! Eleinte latinos számokat játszottak, de inkább csak jammeltek (improvizáltak), az állandó akkusztikus gitáros mellett pedig bárki vállalkozó szellemű zenész beállhatott 1-1 szám erejéig. Elképesztő hangulatot teremtettek, és ez után jött az 50-es 60-as évek rockzenéjét játszó szekció, immáron állandó zenészekkel. A While my guitar gently weeps c. örökzöldet adták elő a Beatles-től, és ezúttal a helyi énekes is bekapcsolódott. A srác kb 28 éves, 155 cm, és akkora hangja van, hogy hangosítás nélkül jó lenne az Operaházba. Mivel elég fáradtak voltunk, éjfél-1 óra fele hazamentünk.