2010. június 5., szombat

Május utolsó hete I.

Hej!

Az itt töltött pár hónap egyik legszebb napja után képtelenek voltunk bármit is csinálni, ezért az egész vasárnapot pihenéssel töltötttük. Ezen a napon igazából rákészültem az egész heti tanulásra, mivel 1 héttel később volt az angol vizsgám és a gender órám beadandójának határideje.

Emiatt az egész hetet alapvetően a tanulás határozta meg, de azért majd' minden napra jutott valami szórakozás is. Hétfőn napközben az angol vizsgámra nézegettem át a félévben tanultakat, próbáltam rendet tenni a sok információ között, amit eddig felhalmoztam. Délután Elina hívott minket Folkekøkkenbe Nørrebroba, de mikor odaértünk láttuk, hogy ez a csapat már nyári szüneten van, de mivel éhesek voltunk, elhatároztuk hogy kipróbáljuk a Dalle Valle nevű remek éttermet. Igazából ez csak nekünk Alexxel volt újdonság, a többiek már jártak ott többször, de mivel nekem hétfőnként dán órám volt, így mi sosem tudtunk csatlakozni. És hogy miért pont hétfőn? Mert hétfőnként 50 %-os kedevezményt biztosítanak minden ételre. Szóval végre éltünk ezzel a lehetőséggel, és itt tartózkodásunk alatt először ettünk halat - na jó, a tonhalat és a sushi nem számítva.
Maga az étterem bent van teljesen a központban, emlékszem, az első napon januárban is elsétáltunk mellette :) Viszonylag elegáns étteremnek számít, amít inkább az ételek jellege és ára mutat mintsem a belső elrendezés vagy díszítés. Ugyan csúcsidőben mentünk, de szerencsére pont találtunk egy asztalt négy személyre, ugyanis Annie is csatlakozott hozzánk. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy ugyan Alex remekül beszél angolul és én is elég sokat fejlődtem, azért az ételek terén (is) még van jópár kifejezés, szó amit nem ismerünk. Ilyen volt például a kapor is..
A lényeg, hogy mindketten halat szerettünk volna enni végre, és a négyféle halétel közül kettővel szimpatizáltunk mindketten. Végül egyikőnk az egyiket, másikunk a másikat választotta. Ezen a napon én voltam a szerencsésebb, és remek halvacsorát kaptam, míg Alex egy kicsit mellényúlt. Alapvetően finomat választott ő is, csak nem az ő ízvilágához valót - és az enyémhez sem ment.. Én lazacot és lepényhalat ettem salátával, krumplival és öntettel, Alex pedig lepényhalba csomagolt valamilyen másik halat evett, ami kapros, halból készült halszószban úszott , mindezt krumplival. Ebből is látszik hogy az ő vacsorájának a felét nem értette amikor rendelt :D

Ezután a kítűnő társaságban elköltött finom vacsora után másnapra hagytunk egy régóta tervezett programot, azzal téve elfogadhatóvá a tanulással töltött órákat. Kedden reggel elmentem az egyetemre, hogy összeszedjem azt a tanulmány gyűjteményt, amiből a dolgozatot kellett írnom, és két úton lehetett hozzájutni: vagy megveszem, vagy kölcsönkérem valakitől aki megvette - hát persze hogy ez utóbbit választottam, a baj csak az volt, hogy 6 napba került mire felvehettem a könyvet. Kedden végül megszereztem és nekiláttam az olvasásnak...
Délután pedig elindultunk hogy kipróbáljuk a híres-neves La Glace cukrászdát. Még érkezésünkkor mesélt erről a helyről az akkori vendéglátónk és amúgy is mindenhol azt hallottuk hogy ezt ki kell próbálni! Magát a cukrászdát 1870-ben alapították és azóta is ugyanott működik, és már a hatodik generáció üzemelteti. A kis cukrászda kirakatát már sokszor megnéztük, de mindig egy megfelelőbb pillanatra vártunk, hogy kipróbáljunk egyet-egyet a sok gyönyörűséges tortából.
Mivel tényleg egy nagyon forgalmas és ahhoz képest kis beltérrel rendelkező helyről van szó, reméltük hogy az idő kegyes lesz hozzánk és kint is le tudunk ülni, de míg vártuk Elinát és Anniet, elkezdett szakadni az eső, arról nem is beszélve, hogy a délutáni csúcsforgalomban egyre fogytak a tortaszelet is. Amit elsőre kinéztem magamnak az el is fogyott mire mi bejutottunk... Amúgy úgy működik, mint otthon a gyógyszertárban vagy bankban, vagyis számot kell húzni, így igazságos:) Végül én egy szelet Fekete erdő torta melett döntöttem, Alex pedig csokitortát evett. Aznap Alex volt a szerencsésebb, az ő süteménye igazán finom volt, míg az enyémmel volt egy kis gond. Az is finom volt, csak tele volt konyakkal. Tulajdonképpen az egész merő egy konyak volt, így kb a felét bírtam megenni, a többit Alexnek kellett. Igazából kicsit csalódottak voltunk mindketten, mert az elmondottak, a látvány és az ár alapján (42 kr egy szelet süti) valami sokkal egetrengetőbbet vártunk - ez a "coldstone" fagyinál pontosan fordítva működött. Arról nem is beszélve hogy helyből fel tudtunk sorolni 5 olyan magyar cukrászdát ahol bőven lekörözik amit itt ettünk.

Szerdán folytatódott az olvasás, majd estére hivatalosak voltunk Anniehez vacsorára. Már jó egy hete szervezte ezt az estét, mivel elutazott a főbérlője, és már mindenki heves lázban égett :)
Ez alkalommal előre egyeztettük a menüsort, természetesen figyelembe véve a vegetáriánusokat is. Olaszosra terveztük az egész vacsorát, így volt carbonara, húsos és vegetáriánus bolognai szósz, spagetti, krumpli gombóc, saláta, fokhagymás bagett, almás-fahéjas tejberizs és gyümölcs saláta... Ráadásul együt készítettünk el mindent ott Annienél, úgyhogy már elég korán összegyűltünk és elég sokáig maradtunk. Miután kész lett minden nekiláttunk lakmározni, alig maradt valami, pedig rengetek mennyiségű étel volt. Persze erre voltunk akkor nyolcan: Annie, Anna, Ines, Kathi, Elina, Damian és mi ketten. Vacsora után pedig kártyáztunk egyet, mégpedig Unoztunk. Na ez igazán vicces volt, a világ egyik legegyszerűbb játékának szabályaiban nagy nehezen megállapodtunk és összesen egy kört játszottunk :D Mi remekül szórakoztunk, de Annie és Ines nehezen vették a szabályokat és kicsit a szívükre vették hogy nem győztek :P
Mindenesetre, ez volt az egyik legjobb esténk itt Koppenhágában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése