2010. június 8., kedd

Elkezdődött a vakáció

Hej!


A hétfő hajnali haza biciklizés után igazán jól esett bebújni az ágyba, az örömöt csak az rontotta el, hogy tudtam, 3 óra múlva fel kell kelnem és eltekernem az egyetemre, hogy leadjam a beadandóm. Így is lett, 10 órakor már a 3 példányban kinyomtatott nagyszerűen megírt dolgozattal a kezemben keresgéltem a titkárságon, hogy hova kell mennem. Ugyan akihez a kiírás szerint tartozom már nem dolgozik az egyetemen, szerencsére hamar megtaláltam a helyettesét és ezzel letudtam az egyetemi dolgaim tanulmányi részét.
Az előző bejegyzés végén említettem, hogy a búcsú részünkről ál-búcsú volt, hiszen megbeszéltük a többiekkel, hogy másnap meglepjük Annat az állomáson. Így is tettünk és kettőkor ott vártunk kilencen Annara. A vonata Hamburgba 2.20 körül indult, de ő még 2.10 körül se volt sehol... Kicsit aggódtunk, hogy pont úgy ér oda, hogy csak felugrik a vonatra mi meg azt se tudjuk mondani hogy hej. Szerencsére 5 perccel az indulás előtt befutott és nagyon meg volt hatódva. Kicsit mindenkinek párás lett a szeme és miután elment azon viccelődtünk, hogy ezután hogy fogunk bármit is csinálni, hiszen ő volt a társaság motorja. Anna igazán mindenkit ismert, minden buliról tudott és mindenkit noszogatott hogy menjünk ide, menjünk oda. Azért megegyeztünk benne, hogy meg fogjuk oldani nélküle is ezt az őrült nagy feladatot :)

Kedden iszonyatos eső volt, ennek ellenére úgy döntöttünk Elinával, Annievel és Daminnal tartunk Christianiaba, mert Elina másnap utazott el és még nem járt abban a bizonyos templomban, ahova én ugyan felmentem, de rövidúton le is jöttem... Előtte még benéztünk a szabadállamba is, és mivel mindenki éhes volt, ettünk Fish&Chips-et. A dolog pikantériája az volt, hogy az a kávézó, ahova be akartunk ülni zárva volt, így annak lépcsőházában ültünk le és ettük meg az ebédünket. Na ezt ne úgy képezljétek el, mint egy hű de csinos kávézót és annak lépcsőházát. Ez igazi christianiai épület, teli falfirkákkal és fű árussal a lépcső alján.. Ezután a templomnál el ál-búcsúztunk Elinától is, és a szakadó esőben hazakerekeztünk.

Másnap reggel fél tízkor találkoztunk a többiekkel, immáron csak öten, mert a többieknek órája volt és vártuk Elinát. Annahoz hasonlóan ő sem aggódott túl sokat az időzítésen, 5 perccel az indulás előtt befutott. Valahol biztos számított rá, hogy elé is ki fogunk menni, de ő is nagyon meg volt hatva, ahogy sorba ölelt mindannyiónkat most is párásak lettek a szemek..

Miután ténylegesen megcsappant a társaság, kiültünk megreggelizni az egyik közeli parkba és sétáltunk egyet a városban. Délután én lázas takarításba kezdtem, mivel két hete nem volt időm semmi ilyesmire, a lakótársunk meg a szakdolgozatának a véghajrájában volt, így ő már elég rég nem nyúlt a házimunkához. Sajnos nem végeztem addigra, amikor el kellett volna indulnunk a déli kampuszra, így Alex egyedül ment le és segített az osztrák fiúknak tesztelni az általuk írt Vii programot. A megbeszéltek szerint mindenki kb 45-60 percet kell hogy játszon, így nekünk 4-6 óráig volt időpontunk. Én azalatt az egy óra plusz alatt mindent befejeztem aztán elindultam.
Arról nem meséltem eddig, hogy az elmúlt pár napban egyre rosszabb lett a helyzet a biciklimmel, kb 200 méterenként lesett a lánc, ami nagyon idegesítő volt, eléggé lelassította a közlekedésemet, de már kb 10 mp alatt vissza tudtam tenni, mondjuk ha egy út alatt nyolcszor történik ez meg, akkor nem is meglepő. Nos, ezen az úton már háromszor leesett a lánc mire elértem a tavakhoz, ahol annyire lesett, hogy se elöl se hátul nem maradt fent a fogaskerekeken. Ezt sajnos a bicikli felépítése miatt csak csavarhúzóval lehet orvosolni, amivel épp akkor és ott nem rendelkeztem, emiatt úgy döntöttem lezárom a bringát és felhívom Alexet. A gond csak annyi volt, hogy a dán telefonom Alexnél maradt, de szerencsére nálam volt a magyar - nagyon ritka alkalmak egyike -, de abban meg nem volt meg Alex dán száma, a magyar mobilja meg otthon pihent töltőn. Arra jutottam, az a legegyszerűbb és leggyorsabb, ha elmegyek az egyetemre ott megnézem a leveleim közt a számát, merthogy biztonság kedvéért elküldtem az otthoniaknak még a félév elején, hogy meglegyen. Csakhogy se klippekort nem volt nálam, se diákigazolvány, mert mindkettő Alex pénztárcájában volt, így miután legyalogoltam az egyetemig várhattam amíg valaki beenged a zárt alaksorba aztán a gépterembe - ugyanis oda 4 óra után csak diákigazolvánnyal lehet bemenni. Szerencsére innen megoldódott a helyzet, de a Vii teszteléséről emiatt lemaradtam, viszont Alexnek nagyon tetszett a dolog...

Aznapra vége volt az izgalmaknak, később találkoztunk Inessel és leültünk a Királyi kertben vacsorázni és beszélgetni. Mivel a Studenthust bezárták a hét végén, úgy döntöttünk még egyszer ellátogatunk oda. Így is tettünk, útközben pedig belebotlottunk egy utcai fesztiválba... Ezzel ez a mozgalmas nap véget is ért.

Csütörtökön délelőtt letudtam az utolsó egyetemi feladataimat is, beszereztem minden szükséges aláírást, aztán segítettem Alexnek megjavítani a bringám, aminek köszönhetően végre nem esik le a láncom és megbízhatóan működik :)

Mivel folytatódott a nyár ennek örömére Inessel és Annievel elmentünk délután fagyizni. Ezután azt terveztük, hogy mivel úgyis 7re megyünk Christiániába vacsorázni, ahogy minden csütörtökön, ezért bent maradtunk a városban sétálni. De most nem úgy, ahogy eddig, letettük a bicikliket és csak kettesben sétáltunk - igazán remek érzés volt a napsütésben sétálgatni a sok ember között. Zárásként felkapaszkodtunk a Körtoronyba, ami a város szívében van és nagyjából minden ismerősünk járt már ott. Alex még viccelődött is, hogy ne fizessük ki a jegyem, mert úgyse fogok kimenni megcsodálni a kilátást. Nem lett igaza, kint voltam vele végig - ez egy biztonságos épület, aminek a tetején lehet menni egy kört az ottani kis bolt körül, nem úgy mint a templomnál, ahol kb teraszként tekereg az épület körül ahova ki lehet menni - és gyönyörű kilátás tárult elénk. Nagyon szép időnk volt, így láttuk az Öresund-hidat és még a Turning Torso-t is, a fehér felhőkarcolót ami Malmőben van. Azt hiszem itt tartózkodásunk egyik legemlékezetesebb kirándulása volt fel a 34 méter magas toronyba.
Ezek után úgy döntöttünk nem megyünk aznap Christianiaba, ehelyett itthon "varázsoltunk" terülj terülj asztalkámat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése