2010. február 7., vasárnap

Ezmegaz

Hej!

Amióta beköltöztünk csak úgy szalad az idő és nem telik el nap biciklizés nélkül. Szerencsére hamar beletanultunk a bicikliutak használatába, és már kevésszer tör elő belőlünk a magyar virtus, vagyis, hogy a rövidebb út ugyanúgy célravezető, ami igaz is, de sokszor szabálytalan :) Én kifejezetten élvezem a kerékpározást, bár azért amikor este 9 körül tekerünk hazafelé, mindig megfordul a fejembe, hogy "holnap veszek bérletet", de aztán másnap megint biciklire szállok.

Eddig akárhány dánnal találkoztunk, mindenki megjegyezte, hogy milyen hideg van idén télen - ami az elmondásuk alapján igaz is, hiszen januárban évek óta +3, +4 fok szokott lenni, most viszont -5, -10 fok között ingadozik a hőmérséklet. Mi azonban nem érezzük ezt a hideget, mert felkészültünk erre: minden nap jägeralsót/harisnyát, duplazoknit és 3-4 réteg felsőruházatot húzunk magunkra, mielőtt elindulunk ittohnról. Ennek ellenére is sikerült megfázítanom a bal térdem, de szerencsére a mozgás jót tesz neki (meg a Voltaren krém is :D), remélem hamar el fog múlni, főleg azért, mert jövőhéttől nemcsak a belvárosig, hanem le Amagerbe kell bicikliznem, ahonnan késő este fogok hazaérni, amikor már elkezd lefagyni ami napközben felolvadt.

Pénteken elkezdtük elintézni a tartózkodási engedélyünket - ami eleve röhelyes, tekintve, hogy EU állampolgárok vagyunk. Emiatt először elkerekeztünk a központi hivatalba, ahol közölték, hogy oda eleve már engedély birtokában lehet csak jönni, és az engedélyt pedig a város másik felén lehet csak beszerezni. Sebaj, elmentünk oda, szerencsére még zárás előtt odaértünk, kitöltöttünk vagy 6 nyomtatványt, bemutattunk mindenféle igazolást egyetemtől és a lakásról stb, de sajnos ez is kevés volt.
Mivel én tanulóként vagyok az országban, nekem minden további nélkül megadják ezt az engedélyt, Alex viszont 'csak' családtagként van itt, mert ez volt az egyetlen rublika, amibe be tudtuk suvasztani az itt tartózkodásának okát. Ebből következően pedig további papírra van szükségünk, hogy igazoljuk: tényleg egy pár vagyunk. Erre egyetlen mód van (már ami a papírokat illeti), mégpedig az otthoni lakásunk bérleti szerződését kell bemutatnunk, de az meg magyarul van, ki érti ezt, mire mennek vele... :D
Szerencsére a költözés során nem keveredett el a papír, úgyhogy hétfőn bevisszük a hivatalba, és nemsokára meglesz minden papírunk. Hiába, Magyarország még mindig a Balkánnak számít ezek alapján.

Tegnap Alex előszedett egy 1000 darabos puzzle-t, aminek a lakótársunk már régen nekiállt, hogy kirakja, de mikor megérkeztünk elrakta, mert túl sok helyet foglalt és amúgy sem jutott vele messzire - ami a technikáját elnézve nem is meglepő :)
Mi koncepciózusan álltunk neki, így tegnap és ma kiraktuk (főként Alex) kb az 1/7-ét. Én elég keveset játszottam ezt a játékot korábban, mert nem igazán van hozzá türelmem, és most ezt is elég nehéznek érzem. Egyetlen kirakó van, amire emlékszem, hogy sokszor kiraktuk - az a szép Barbies :) - de azt is azután szerettem kirakni, miután meg lettek számozva a darabjai :D

A játék mellett tegnap este eljutottunk először sörözni is a belvárosba. Signével, a mentorommal találkoztunk és ültünk be a Valhalla nevű viking hangulatú kocsmába. Az alkoholizálást azt hiszem itt sem fogom túlzásba vinni, de jól éreztük magunkat, vagy 3 órát beszélgettünk mindenféléről. Alapvetően nagyon más szemlélettel rendelkezünk, mint Signe, de nagyon segítőkész és nyitott, úgyhogy jól ki fogunk jönni egymással.

1 megjegyzés:

  1. Na most kíváncsi vagyok sikerül e kommentelnem, mert a múltkori nem nagyon érkezett be ahogy látom :)
    Ha így folytatjátok a biciklizést, akkor ha hazaugratok jún 5.-én, simán eljöhettek a Tour de Pelsora, és nem kicsit fogtok lehagyni asszem:)

    VálaszTörlés